A fesztivál mínusz második
napján a magyar daloké volt a főszerep. A színpadon, ha csak néhány
szám erejéig, de képviseltették magukat a hazai előadók legnagyobbjai.
Estére, a 23 óráig tartó rendezvény utolsó néhány órájára megtelt a
nagyszínpad előtti rész, mintegy 15 ezren látogatták meg a Sziget első
rendezvényét.
Tátrai Tibor a nagyszínpad szélén begipszelt és felpolcolt karral, álldogálva nézte, amint a Tátrai Band nélküle kezdte el műsorát a magyar dal napján. Néhány napja zenekara vasárnapi Sziget-koncertje előtt a gitáros kulcscsonttörést szenvedett, meg is műtötték, a fellépést azonban nem fújták le, Tátrai helyett a remek jazzgitáros, László Attila ugrott be.
A magyar dal napja a zenekar énekese, Horváth Charlie egyik dalával indult délben a Smile együttes előadásában, az előadó később szólóban, zenekarával is színpadra lépett és eljátszotta a Szippantás a jóból, a Jég dupla whiskeyvel, valamint az Az légy, aki vagy című slágert. Ezután Szörényi Leventével közösen adta elő az Illés együttes egykori sikerét, a Ne gondold!-ot, és vokálozott is két másik Illés-dalban, Az utcán-ban, valamint a Little Richard-ban. Utóbbiban meglepetésként Bródy János is színpadra lépett.
"Levente felhívott telefonon, hogy látta, utánam jön a programban, és nem lenne-e kedvem énekelni egy számában, illetve kísérni őt az én zenekarommal. Igent mondtam, másnap átküldte az anyagot, a csapatom lekottázta, és a Sziget hangbeállásán már hiba nélkül lejátszottuk, ez volt a gyakorlás" – mesélte Charlie a különleges produkció történetét.
Mint kifejtette, hosszú pályafutása során még soha nem lépett fel Szörényi Leventével, ugyanakkor az Illés és a Fonográf egykori tagja nemrég mndta neki, hogy régebben is szeretett volna együtt dolgozni vele. "Nekem persze kiesett 22 év, amikor külföldön zenéltem, 40 évesen 1990-ben jöttem haza, de azért több mint húsz éve már itthon vagyok".
Charlie beszámolt arról, hogy december 29-én 65. születésnapi koncertje lesz a Papp László Budapest Sportarénában, amelyet a tervek szerint rögzítenek, írnak hozzá hat új dalt, és ezeket együtt fogják megjelentetni.
Az 5. magyar dal napján a nyolcvanas éveket idézve színpadra lépett a KFT, az Első Emelet, Fenyő Miklós, a hosszú ideje fesztiválon nem szerepelt Koncz Zsuzsa, Gerendás Péter, az LGT, a Beatrice, a Tankcsapda, a fináléban a hétfői (mínusz egyedik napi) főszereplő, a Csík Zenekar.
(Forrás: sziget.hu, mti, magyardalnapja.hu)
H.Zs.